Az emléktúra létrehozásának előzményei és céljai
2001. januárjában Jásdi Balázs negyedmagával II. világháborús magyar egyenruházatban, felszereléssel és fegyverzettel, a Pápai Huszáregyesület II. világháborús tagozataként Tapolca környékén egynapos gyalogmenetet hajtott végre az 1943. évi doni csaták hőseinek emlékére.
A Doni Hősök Emléktúrának elnevezett emlékező program sikerét követően megkezdődött egy többnapos és nagyobb létszámú menet előkészítése. Az első menetszázad a veszprémi néhai „Csatti” Kovács László nyugállományú ezredes nevét viseli.
Az évek során a rendezvény országossá nőtte ki magát.
2025-től a szervezési feladatokért az MH Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság és alárendelt katonai szervezetei, a területvédelmi ezredek, valamint a területvédelmi zászlóaljak a felelősek.
2003. óta a honvédelmi miniszter a fővédnöke a túrának és minden év január 12-én, adja át a Magyar Honvédség vezérkar főnöke a díszparancsot az Emléktúra szervezéséért felelősnek.
Az elmúlt több mint 20 év alatt a Doni Hősök Emléktúra méltó módon valósította meg eredeti célját: a hősi helytállás és az emlékezés örökségének továbbvitelét.
A túra legfőbb célja, hogy valós teljesítménnyel tisztelegjen az 1942–43-as doni harcokban elesett, megsebesült vagy eltűnt magyar katonák és munkaszolgálatosok előtt - hiszen a hazatért katona és munkaszolgálatos is hős!
Összhangban a hazafias és honvédelmi nevelés stratégiájával, további cél a magyar katonai emlékezetkultúra megújítása: a hősies helytállás, az összetartozás és a jövőbe vetett hit hangsúlyozása - az emlékezésé és a tiszteleté a szó.
Az Emléktúra lehetőséget teremt katonáknak és civileknek, hogy korhű körülmények között, személyes részvétellel hajthassanak fejet az egykori hősök emléke előtt.
Fő célok:
Valós teljesítménnyel tisztelegni az 1942–43. évi Don menti harcokban elesett, megsebesült vagy eltűnt magyar katonák és munkaszolgálatosok előtt. Fontos kiemelni, hogy a hazatért katona és munkaszolgálatos is hős!
Lehetőséget teremteni a ma élő katonáknak és civileknek arra, hogy a lehetőségekhez mérten „korabeli tábori” körülmények között emlékezhessenek az egykori hősökre.
Összhangban a 2019-ben Magyarország kormánya által kiadott A hazafias és honvédelmi nevelés stratégiája 2020–2030 irányelveivel, a magyar katonai emlékezetkultúra pozitív–optimista, jövőbe mutató megváltoztatását, megújítását is segíteni kívánjuk. Ma már elsősorban az egykori harcoló katonaelődeink hősies helytállására kell, hogy emlékezzünk, és nem a szenvedéseikre!
A háborúból hazatért katona is hős! A gyász ideje lejárt!
A háborúból hazatért katona is Hős! A gyász ideje lejárt!
Másodlagos célok:
A parancsot teljesítő, hazáját hűen szolgáló katonahős emlékét megőrizni korszaktól és nemzettől függetlenül.
Katonai és civil társadalmi kapcsolatok erősítése és a haza önkéntes védelmének népszerűsítése.
Nemzetközi bajtársi kapcsolatok ápolása az egy oldalon küzdőkkel és az egykori ellenség mai leszármazottaival. Ezt a célt leginkább a bukaresti román hagyományőrzőkkel és az olasz tartalékosokkal 2009 óta létrejött baráti kapcsolatokkal értük el.
A katonai hagyományőrzés élményét minél szélesebb közönséggel megosztani költséghatékonyan, hosszú távon fenntartható módon.